• 678 Partner
  • 510 548 332 kWh Versenyeztetett energiamennyiség
  • 1 350 520 170 Ft Megtakarított energiaköltség

Ecorisk történet

Az Ecorisk Management Consulting Kft. 2013-ban alakult. Cégünk abból a felismerésből született, hogy a vállalkozások, vállalatok, intézmények vezetőinek egy rendkívül összetett bonyolult jogi-és gazdasági környezetben kell végezniük munkájukat, így idejük jelentős hányadát a cég fejlesztése, a célok megvalósítása helyett, szabályozók teljesítésére, és olyan operatív feladatok ellátásra kell fordítaniuk, amelyek nagy része költséghatékony módon kiszervezhető.

Az Ecorisk Kft. arra vállalkozott, hogy olyan szakemberekkel támogathassa a vállalatvezetők munkáját, akik az adott szakterület prominens képviselői, értik a felvetett problémát, és elméleti megoldások helyett, a gyakorlatban jól használható és hasznosítható megoldásaikkal támogassák megbízóikat, partnereiket vállalkozásuk, intézményük, az általuk irányított szervezet sikerességében.

Ehhez a gondolatmenethez társul az energiamenedzsment üzletágunk kiépítése is, mely egyrészt forrást igyekszik biztosítani a vállalkozások számára likviditásuk, tőkeerejük javítására, másrészt problémamegoldóként a vevő és szolgáltató közé belépve szaktudásukkal, képes önállóan elintézhetetlennek vélt ügyeket megoldani.

Koncepciónk lényege, hogy a vállalat, a szervezet vezetőjének több ideje és energiája maradjon fenntartható növekedés biztosítására

Ezzel a küldetéssel született meg az Ecorisk Kft., Cégünk tanácsadó partnereinek köre a konkrétan megfogalmazott ügyféligények mentén folyamatosan bővül, előrelátásunknak köszönhetően rugalmasan követve jelenlegi és leendő partnereink által megfogalmazott igényeket.

Leegyszerűsítve: problémamegoldó szakértők vagyunk, akik azért dolgoznak, hogy a vezetők, a cég, a szervezet vezetésére összpontosíthassanak!

Vissza »

Mi az, amiben verhetetlenek vagyunk?


TÁMOGATÁS, ADÓKEDVEZMÉNY

2017 óta adókedvezmény vehető igénybe minden olyan beruházásra, mely bizonyíthatóan energiát takarít meg. A törvénymódosításnak köszönhetően befizetendő adóját már a saját vállalata fejlődésére is fordíthatja.

RÉSZLETEK

EKR TÁMOGATÁS

Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) a végső energia felhasználóknak lehetőséget biztosít arra, hogy energiahatékonysági beruházásaik megvalósításához akár utólagosan extra támogatást szerezzenek. Ez a hozzájárulási forma már számos más EU-s tagállamban bevett gyakorlat, és évek óta jól működik.

RÉSZLETEK

ENERGIAMENEDZSMENT

A modern gazdaságban az energia (villamos energia és földgáz) szűkös erőforrás, melynek az egységköltsége folyamatosan emelkedik. Az energiaköltségek egyre nagyobb hányadát képezik a vállalati működés önköltségének, és így egyre fontosabb az, hogy tudatos energiafogyasztókká váljunk, ha a versenyképességünket meg kívánjuk őrizni. Vállalatunk ebben nyújt támogatást a piaci fogyasztók számára.

RÉSZLETEK

ENERGETIKAI SZAKREFERENS

A Magyar Közlönyben megjelent 2016.12.21-től hatályos törvények értelmében az alábbiakban meghatározott energiafogyasztású vállalatoknak kötelező egy megfelelő képzettséggel rendelkező független energetikai szakreferenst foglalkoztatnia, aki...

RÉSZLETEK

ENERGIAMEGTAKARÍTÁSI INTÉZKEDÉSI TERV

Az idei év rendkívül fontos a közintézmények energiahatékonysága szempontjából, ugyanis számos törvény által előírt feladat idén válik esedékessé. Eddigi tapasztalatunk szerint nagyon kevés az információ ezzel kapcsolatban, ezért összegyűjtöttük a konkrétumokat.  Az alábbi rövid összefoglalóval kívánjuk segíteni az Önök munkáját.

RÉSZLETEK

ENERGIAHATÉKONYSÁGI AUDIT

Az energiahatékonysági törvény minden hazánkban működő nagyvállalat számára előírja, hogy négyévente köteles energetikai auditálást végeztetni.
Ennek aktuális határideje: 2019.12.05.(!)

RÉSZLETEK

KOCKÁZATKEZELÉS, BIZTOSÍTÁS

A vállalkozások mindennapi működése során a szokásos kockázatok mellett, számos speciális kockázati elem kerüli el általában a szakemberek figyelmét, amelyek létfontosságúak a zavartalan működés biztonsága érdekében, komoly anyagi következményekkel járhatnak, és sajnos, kevés esetben lefedettek biztosítással. Célunk az Ön biztonságérzetének növelése.

RÉSZLETEK

MUNKA- ÉS TŰZVÉDELEM

A munka- és tűzvédelem területe számos szervezet és iparág számára kötelező előírásokat tartalmaz, az általunk nyújtott audit segítségével nemcsak az előírások szerinti működést érheti el, hanem új szemlélet tükrében vizsgálhatja vállalkozásának munka- és tűzvédelmi folyamatait, elsősorban az Ön és munkavállalóinak biztonsága érdekében.

RÉSZLETEK

Ők már minket választottak

348 partner

Kérdése van? Segítünk!

Keressen minket
fejlődés, kockázat, költségcsökkentés, energiamonitoring, audit, energiamenedzsment, almérő hálózat, munkavédelem, tűzvédelem, fenntarthatóság, megtakarítás, biztonság, szakértelem, versenyeztetés, kiszolgáltatottság, nyereség, felhasználás, energiahatékonyság auditor, energetikai szakreferens, nagyvállalati audit, MEKH, energiahatékonysági audit, TAO, adókedvezmény, kötelező audit, ISO 50001, jogi megfelelés, MEKH, büntetés, energia beszerzés, villamos áram, földgáz, érintésvédelem, guminyomás, kamioncsere, EKR, Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer, egyedi audit, napelem, napelemes rendszerek, akkumulátor, naperőmű, HMKE, vissz-watt, EBF, VBF, (kötelező) érintésvédelmi felülvizsgálat, érintésvédelem, Villamos Biztonsági Felülvizsgálat, ekr.mekh.hu, Ekr kötelezettség, HEM, energiamegtakarítás, hitelesítés, benzinkút, GJ, fehér tanúsítvány

ÖNNEK SZÓL


×